2015-ben jelent meg ez a témakör a Lego kínálatában. Ebben az évben három Ferrari kettő Porsche és kettő McLaren kész márkájú autó modell jelent meg. Ezt követően nagyjából 6-8 készlet jelent meg évente.
A kezdeti modellek mindösszesen 6 stud szélesek voltak. 2020-ban úgy döntött a Lego, hogy az élethűbb méretarány miatt 8 stud szélesre építi az autókat. Valóban jobbak lettek, élethűbbek és a nagyobb méret némiképp részletgazdagabb modelleket eredményezett. Ennek következtében viszont nőtt a készletek darabszáma és egy kicsit az ára is.
A mai napig 57 szett jelent meg ebben a témakörben, ebben benne vannak limitált, kiegészítő és polybag készletek is.
Külön érdekességek:
2016 – Winner’s Pódium
2017 – 75995 MERCEDES-AMG PETRONAS Team Gift – Limited edition
2020 – az első polybag
BÓNUSZ információ:
Azt is érdemes tudni, ha mindent össze akarsz gyűjteni, akkor a legdrágább modellek a hivatalos Mercedes csapatajándék és a nem hivatalos három különbőző méretű rendkívül limitált példányszámú Renault F1 csapatajándékok.
A Mercedes csapatajándék csak bontatlanul értékes, kibontva már nem izgalmas. Viszont, ha ezt az autót mindenképpen akarod és meg is akarod építeni, akkor a 75883-as készletben megtalálod. A csapatajándékot ebből a készletből kivett autóból készítette a Lego.
A Renault készletekkel már más a helyzet. Kizárólag a Reanult forma1 csapat rendezvényén volt hozzáférhető és ha volt valami komoly Renault dolgozó ismerősőd… Egy modellből 1000db készült egy modellből 100db és egy modellből pedig csak néhány 40-50db. A Renaultnak két minifigura is készült, az egyik a Speed Champions méretű autóval a másik Nico Hülkenberg külön minifigura csomagban. A készletek külön pikantériája, hogy nincs hivatalos készlet számuk vagyis kb sehol nem lehet őket fellelni és még csak egy építési útmutató sincs felöltve sehova. (Elektronikusan elérhető útmutatók témában később fogok írni.) Időről időre nemzetközi oldalakon felbukkan 1-1 példány több százezer forintos vételáron.
A webshop kínálatában is folyamatosan megtalálhatóak új és régebbi Speed Champions modellek, sőt ritkaságok is előfordulnak. Érdemes rendszeresen figyelni a folyamatosan megújuló kínálatot.
Jó gyűjtögetést!